" Az vagy, ami vagy. Sok minden belefér egy emberbe: tűz, hamu, lobogás és szunnyadás, kegyetlenség és megbocsájtás. Senki nem róhatja fel nekünk, hogy olyanok vagyunk, amilyenek. de azt igen, ha nem vagyunk önmagunk. " ( Tatiosz)

Magyarországra való kalandos visszatérésem után a  2 hét önkéntes karantén alatt volt időm kipihenni az út fáradalmait. Mellette a blog megírása is belefért.

A nagy szabadság után a nagy bezártság éles váltás volt, így a Camino-n felszedett feltöltődésem sokáig megmaradt. Volt időm gondolkodni a hogyan tovább-ról. 

Volt lehetőségem megtapasztalni, kik az igaz barátok az életemben és azt is, milyen az amikor valaki számkivetetté válik. Március közepén hazatérni Spanyolországból, több volt mint kihívás.  Az emberi kapcsolataim átértékelődtek.

A fejemben lassan helyére kerültek a dolgok. Újra és újra...

Mit is adott nekem a tavaszi Camino útja?

Hol is a helyem a világban?

Ki  vagyok én és mit szeretnék az élettől?

A szívem mélyén dédelgetett álmok lassan a megvalósulás útjára léptek.

Átértékeltem az emberi kapcsolataimat és döntés született arról, hogy a túra csapat újra indul amint a karantén lehetővé teszi újra a csoportosulást.

Terveztem, hogy plazma donorrá válok, amint letelik a hazatérésem utáni egy  hónap és alkalmas leszek plazma donornak. 

Az őszi utamon már megfogalmazódott bennem, hogy a jelenlegi önkéntes munkám  mellett ( a túra csapat tevékenységének szervezése) hogyan tudnák még az emberek mentális gondozásáért tenni.

Gabi lányommal anya-lánya repülőutas utazásokat terveztünk, amelyből blogot is akartunk írni. 

A spanyol nyelv tanulása, amelyhez azért néha nem árt egy kis plusz motiváció, mert olyan jó megérteni amit idegen nyelven mások mondanak egy idegen országban.

 És az élet talán legnehezebb küldetése: tartós, mindkét fél elégedettségét szolgáló, boldog párkapcsolat kialakítása.

Mint Mindenki életét és jövőbeli terveit illetve azok megvalósítását  az enyémet is  a vírus helyzet felülírta. Utólag persze kiderült hogy március óta- mint mindig a legjobbkor voltam a legjobb helyen a legjobb emberekkel.

Áprilisban Békéscsabán  plazma donorrá váltam- fontosnak tartom leírni, hogy nem vírus fertőzöttség miatt adtam és adok plazmát. A pénz amit kap az adó a plazmáért motiváló- az érzés azonban- amelyet véradáskor is átél az ember, hogy életet ment az adással, megfizethetetlen. Túl 16 plazma adáson már rutinos adónak számítok.

A túra csapat újra indult-megtartottuk a 3 éves szülinapunkat és néhány új csapattag is kezdi átérezni a közösségi élmény erejét. Tervem volt a csapat megreformálása, az elmúlt hetekben erre is sor került. A döntéseim nem voltak Mindenki számára könnyen elfogadhatóak-a felelősségem a csapatért és azért hogy jól érezzük együtt magunkat, épüljünk az együtt töltött időben-nagy volt- a Queen muzsikája után szabadon- A show-nak mennie kell tovább.

.  Az őszi Camino -m 400 km-én is sokat gondolkoztam azon, hogyan tudnék példát mutatni az embereknek, hogy merjenek elindulni és változtatni. A fejemben megszületett a gondolat, mivé képezzem magam, hogy ezt megvalósíthassam.  A döntés megszületett. A tavaszi út során még erősebb lett bennem az elszántság és a hazatérésem után a 2 hét karantén alatt utána jártam, hogyan tudnék a megvalósítás útjára lépni. Az ország lezárása akadályozta a tervem azonnali megvalósítását, a gondolat azonban már ott volt a fejemben. Azt meg tudom, hogy amit én egyszer kigondolok és eltervezek.....

A nagy Camino-s álmom megvalósítása július 18-tól az első alkalommal elkezdődött Budapesten.

Nem kötöttem komprumisszumot. A legjobbaktól akartam tanulni. Igy is lett

A mentális gondozásért folytatott missziómat Life coach-ként szeretném magasabb szintre emelni. Amikor majd méltó leszek rá és felnövök a feladathoz.

A feladat és a felelősség hatalmas, az út még hosszú és küzdelmes,12 hét képzés és sok-sok tanulással, gyakorlással töltött óra után-a szív kérdései mellett a fej és a kéz kérdéseit is fel tudom tenni-     life coach gyakornokká váltam. .....

A 2021-es esztendő terve  a végzettség megszerzése. Addig is sok -sok gyakorló coaching ülés és egy szóbeli vizsga vár rám. Új kapcsolatok szerzése, régi ismerősök új arcainak megismerése.

Miről is szól coachnak lenni?  Segíteni az embereknek, hogy segíthessenek maguknak, amikor megszületett bennük a döntés, hogy készen állnak a változtatásra.

A repülőutak elmaradtak Gabival, így a blog írás is. Tavaly márciusban Rómába még eljutottunk-jó volt bemelegítésnek. Idén augusztusban Budapest volt bevállalható számunkra-kihoztuk a 4 napból a maximumot. Bejártuk Pestet és Budát, gyalog és tömegközlekedéssel. Jártunk a Normafánál. Ápoltunk egy csoda szép barátságot napokon keresztül együtt lógtunk Bellával. És megnéztük a Deák téren a szálloda tetejét, ahol a tavalyi Sziget fesztivál idején Shawn Mendes kilépett a tetőre a rajongó táborához. 

A közös családi vállalkozás alapjait gondolatban már lefektettük Gabival.  Olyan életvitel kialakításában segítünk majd az embereknek, amely segít abban, hogy az életükben újra lehetőséget lássanak és merjenek változtatni.

Egy héttel ezelőtt megnéztem a Modigliani életéről szóló filmet. A főszerepet játszó Andy Garcia olaszul szólalt meg, a Picasso-t játszó színész spanyolul beszélt a filmben néhány mondatot. Nagyot dobbant a szívem. 

Nagyon hiányzik Spanyolország, Róma, a mediterrán emberek gyors, dallamos beszéde, hogy én is újra spanyolul tanuljak.Madrid repülőterén már 4-szer jártam, a várost a negyedik utam során akartam megnézni. Kicsit másképp alakult. Sokáig már nem tudok várni a visszatéréssel. És Barcelona, ami a lányommal együtt nekem is nagy álmom. Egyre gyakrabban nézem a repülőket, egyre nagyobb vágyakozással........

És a másik nagy álom a boldog párkapcsolat kialakítása- ami nem is  nehéz- ha a megfelelő társat találja  meg hozzá az ember.

Némi tudatossággal- Pilát Gábor után szabadon- " Egy párkapcsolat addig teremtődik, amíg mindkét fél teremti. Mert amint az egyik fél leveszi róla a teremtés szándékát..."

Mert a párkapcsolat építését sem magunktól tanuljuk meg jól-vagy komoly fájdalmak árán.

Fizettem már elég tanulópénzt, hálás vagyok érte, hogy olyantól tanulhatok, akitől igazán érdemes tanulni és alkalmazni a tudását.https://pilatgabor.hu/

. A sors biztosan úgy akarta, hogy Attila és én újra találkozzunk a vonaton Budapest-től távolodva és Budapest felé, félúton. Anyu és Apu is a vonaton ismerkedtek meg egymással 46 évvel ezelőtt és a találkozásukból jöhettem én is a világra.

Az első randi óta Szegeden-a Tisza parti séta és a Mekis kaja után kéz a kézben megyünk az úton.

Szerelmem eleinte mondogatta, hogy pár hónap után már nem olyan lesz mint eleinte. Azóta már megtapasztalta mellettem, hogy velem aztán tényleg nincsenek unalmas hétköznapok...Az elején még nem vette komolyan, hogy nálam aztán nincs megállás. Túl vagyunk a tapasztalat szerzés időszakán-levonva a tanulságokat-tényleg ott van az a bizonyos zabszem a fenekemben.....

Attila határozottan és szorosan fogja a kezemet. Szó szerint és képletesen is. Néha vissza fog az utcán, hogy ne siessek és mindig maga előtt tol.

És hogy miért Ő az igazi?

Közös utazásaink során Attila vezet, én vagyok a navigátor-akinek időnként a jobbra és a balra is komoly nehézséget okoz. Általában sikerül is eltévednünk-igen GPS használata mellett. Ha Attila jön hozzám a munkahelyre elköszönni, az otthonunk és a munkahely közötti egy km-es távolság alatt is eddig rendszeresen eltévedt.  Az Isten is egymásnak teremtett bennünket és jó eséllyel -szuper logisztikánkkal-új utakat járunk még be együtt a jövőben.

És Columbo közös szeretete. Mert a ballonkabátos hadnagytól mindenki a falra mászik, mi együtt, imádjuk nézni .Már pedig aki Columbo-t szereti és még hajlandó is velem együtt nézni, az rossz ember nem lehet. Egyébként is, a hadnagy is csak olyan, mint amire én készülök leendő life coach-ként. Mindig van még legalább egy kérdése.

Magyarország kaparós térképéről együtt kaparjuk le megvalósítás után az úti célokat. 

Amint lehetséges Párizsba, Rómába, Barcelonába, Madridba  repülünk. Annyi szépség van a világban....

 Egy biztos. Attila és én egy hét múlva összeköltözünk. 

Megbeszéltük az együttélésünk szabályait. Tabuk nélkül. Értékrendek egyeztetésével, ki mit vár el a másiktól, és még a piszkos anyagiakról is oldottan tudtunk beszélni. Mert nálunk az alapelv: mindent megbeszélünk. 

És hogy milyen az élet?  Soha ne mond hogy soha.... 

Én, aki a szabadság vándorának tartom magam-korlátok nélkül-elkötelezve azoknak az ügyeknek, amelyeket a magaménak érzek......

Még az is előfordulhat, hogy- közös, tudatos döntés alapján-újra megszólalnak az életemben az esküvői harangok.....

Hogy mit látok most a jövőmmel-jövőnkkel kapcsolatban? Mire betöltöm az ötödik x-et három és fél év múlva, meg is valósulhat.

Egy családi vállalkozást, ahol nagy szükség van egy kozmetikus- műkörmösre, egy idegenforgalmi szakemberre egy vendéglátásban jártas  barista és koktél mixelőre, egy nemzetközi jegyvizsgálóra és egy life coach-ra, aki a napokban rádöbbent, hogy évekkel ezelőtt kis és középvállalkozások ügyvezetője végzettséget szerzett.

Olyan jövőt építünk együtt, mindannyian, amelyben Thomas Gordon által elképzelt  emberi kapcsolatokról álmodunk.

A közmondás szerint egy fecske nem csinál nyarat.....

Az én hitvallásom Thomas Gordon hitvallásával egyetértve hogy egyre több fecske építi a fészkét Magyarországon........

 Thomas Gordon: Hitvallásom az emberi kapcsolatokról (credo)

"Te meg én olyan kapcsolatban vagyunk, ami nekem fontos, és szeretném fenntartani. Mégis, mindketten különálló emberként élünk, ki-ki a maga egyéni igényeivel, szemléletével, és azzal a jogával, hogy megpróbálja kielégíteni ezeket az igényeit. Igyekezni fogok őszintén elfogadni magatartásodat, amellyel igényeid kielégítésére törekszel, vagy amikor gondod van igényeid kielégítésével

Amikor megosztod velem a problémáidat, törekedni fogok, hogy igazán elfogadóan és megértően hallgassalak – úgy, hogy inkább megkönnyítsem számodra, hogy rátalálj a saját megoldásodra, semhogy a magaméira szoktassalak. Ha az én viselkedésemmel van gondod, mert az keresztezi igényeidet, bátorítalak majd, hogy érzéseidet őszintén elmondd. Ilyenkor meghallgatlak majd, és igyekszem változtatni magatartásomon, ha tudok.

Ha pedig a Te viselkedésed ütközik az én igényeimmel, és emiatt úgy érzem, nem tudlak elfogadni, ezt is meg fogom osztani veled: olyan nyíltan és becsületesen közlöm érzéseimet, amennyire csak tudom – bízva abban, hogy tiszteled annyira igényeimet, hogy meghallgass, és igyekezz ennek nyomán változtatni viselkedéseden.

Olyankor, ha egyikünk sem tud a másik kedvéért változtatni magatartásán, és úgy látjuk, hogy kapcsolatunkban itt az igények konfliktusa lépett fel, állapodjunk meg abban, hogy egyikünk sem él hatalmával a maga győzelme érdekében, a másikunk veresége árán. Szem előtt tartom az igényeidet, de figyelembe kell vennem a sajátjaimat is. Ezért hát igyekezzünk elkerülhetetlen konfliktusainkra mindig olyan megoldást találni, mely mindkettőnk szemében elfogadható.

Ha ezt tesszük, teljesülnek a kívánságaid, és az enyémek ugyanígy – senki sem veszít, mindketten nyerünk. Így pedig, igényeid kielégítése révén, tovább fejlődhetsz, növekedhetsz, mint önálló ember. Nem kevésbé én is. Kapcsolatunk így mindig egészséges lehet, hiszen kölcsönösen örömteli. Mindketten azzá válhatunk, amire belsőnkből képesek vagyunk, és továbbra is a kölcsönös tisztelet és szeretet érzésével viszonyulhatunk egymáshoz, barátságban és békében."

                                                                                      Thomas Gordon

 A sorsom többször fordult nagyot az életem során. 2 és fél évvel ezelőtt az első spanyol zarándokfogadós önkéntes munkám óta folyamatosan pörög. Don Manuel Atya áldása azóta is rajtam van. Az első Camino-s utamon tavaly ősszel kaptam Tőle a karkötőt, amelyet megáldott. Végig kísért mindkét utamon és azóta is gyakran viselem. A karkötő többször átéri a csuklómat. A kapcsolatunk első napjaiban a csuklómról tettem át Attila csuklójára is a karkötőből. Jut neki is bőven az áldásból.

Attila nem túrázik. Neki a foci a sport. Szíve joga.

Tegnap vett magának  egy félig-meddig túra bakancsot.Az Ő döntése volt. Elmondása szerint jó lesz majd a téli, havas közös túrákhoz.  Ez a férfi tudja hogy milyen út vezet a szívemhez.......

A Camino most nem nyitott a zarándoklatra. Előbb vagy utóbb nyitottá válik...... Akkor eljön a Mi időnk.....

" Indulj el ha jó történik, indulj el ha rossz történik, indulj el hogy valami történjen az életedben..."

" Ha fájnia kell, akkor most fájjon. Mert előttem áll az egész élet, és a lehető legteljesebben ki akarom használni. Ha választania kell, hát válasszon hamar. Én várni fogom. Vagy elfelejtem. A várakozás fáj. A felejtés is fáj. De minden szenvedés közül a legrosszabb, ha nem tudjuk hogyan döntsünk." Paulo Coelho

Burgos-Tarjados-Rabé-Hornillos del Camino-Rabé-Tarjados-Burgos

Ma reggel-péntek 13 ellenére a reggeli kávé, tea és összepakolás után útnak indultam, hogy folytassam a Camino-t. Kicsit elkallódtam Burgos belvárosában-ismét a sok csodaszép látnivaló -így jó bevált szokásom szerint megint a spanyol rendőrségtől kértem útbaigazítást. Tavaly ősszel ez egyszer már bejött-akkor este sötétben segítettek szállást találni a zarándokúton-így utaztam már a spanyol rendőrség autójával is-ráadásul gyümölcsöt is kaptam tőlük ajándékba. Meg is köszöntem nekik a segítségnyújtást egy-egy hatalmas öleléssel, amelyet az első fiatal srác meglepetéssel a második már szélesre tárt karokkal fogadott.

Az út a mai naptól a Meseta fennsíkján vitt tovább. Hála a mindenhol látható jelzéseknek nehéz eltéveszteni az irányt.Néhány zarándokkal találkoztam a délelőtt folyamán, reggel beszéltünk Klárival arról, hogy még nincs gáz, folytatom az utam tovább. 

Hamarosan 2 kisebb településen haladtam keresztül, szép épületekkel, békés csenddel, Burgos nagyvárosi zaja után. Az időjárás kedvező volt, a táj az útikönyv szerint ígéretesen sima ahhoz, hogy a mai nap is szép csendesen, befelé fordulással teljen, anélkül, hogy különösebben figyelnem kelljen a lépéseimre.

Az úton többször találkoztam hatalmas falfestményekkel. A mai nap során látott dolgok különösen tetszettek. Amikor ott jártam, azt gondoltam, jó fényképet kell róla csinálnom, ki tudja viszont látom e még ezeket a festményeket.  Soha ne mond hogy soha. Pár óra múlva ez is sikerült.

Fogalmam sincs hogy milyen módon készítik ezeket a szépségeket, engem mindenképpen elvarázsoltak. Hát persze: Martin Luther King az I' have a dream…. Van egy álmom....

A sárga nyil-476 km Santiagó de Compostela- 9 nappal ezelőtt még 790 km volt St Jean Pied de Port-ban az induláskor. Nekem 160 km-re Leon-tól amely azt jelenti, hogy az őszi úttal együtt végig jártam 900 km-en át Szent Jakab Útját St Jean Pied de Port-tól  Muxiá-ig az Atlanti Óceán-ig.

 A következő település 21 km-re Burgostól  Hornillos del Camino. Az úton hagyott bakancsokból nincs hiány. Ahogyan az útjelzésekből sem. A terv szerint Hornillos de Camino-ban megebédeltem, délután egy óra körül és utána terveim szerint folytattam volna az utam Castrojeriz-ig, amely 20 km távolságra volt a pihenőhelyemtől.

Ekkor azonban pillanatok alatt minden megfordult. Klári szólt, hogy gondoljam át gyorsan, hogy tovább megyek e  vagy visszafordulok az úton, mert a vírus miatt néhány órán belül nem lesz túl sok döntési lehetőségem.  Burgosból busszal  eljutok Madridba, Madridból repülővel haza Budapestre. Onnan pedig akár gyalog is Orosházára. A döntés fájdalmas volt, és gyors. Elindultam visszafelé az úton, hátulról követve a jeleket. Közben Klári megvette a Burgosból a buszjegyemet az esti fél 10-es járatra és a repülőjegyemet a  szombat reggeli 6,50-es repülőjáratra.  Igéretem szerint hálából életem végéig  önkénteskedem   Hospital de Orbigó-ban.

Nekem ezek után csak annyi dolgom volt, hogy azt a huszonegynéhány kilómétert, amelyet reggel óta megtettem, visszafelé is megtegyem. Ezúttal időre. Talán írnom se kellene, egyéni rekordot döntöttem 100-on. Egyszer -kétszer elnéztem az utat-bizony-bizony visszafelé követni a jeleket nem is olyan egyszerű. Este fél hét körül vissza értem Burgosba. 

A városközpontba már nem a jelek alapján jutottam be, hanem a katedrálist kerestem. Mellette a tegnap esti szállást. Tényleg be volt zárva, az ajtót hiába nyomtam-ki kellett volna valahol nyomtatnom a repülőjegyemet- ezúttal nem nyílt ki. A szemközti étteremből éppen kijött a tegnapi hölgy a kedvesével-a srác beszélt angolul és kérésemre elmondta, hol a buszmegálló és azt is, hogy sajnos nem tud helyet, ahol a repülőjegyemet kinyomtatnák.

A buszmegállót még párszor megkérdeztem a járókelőktől. Volt aki 3 méteres távolságból válaszolt, a fiatalok készségesek és aranyosak voltak. Megtaláltam Burgos  távosági buszállomását. A személyzet segített abban is, hogy a Klári által e-mailban elküldött jegyet pár üzlettel távolabb kinyomtassák. Azt leszámítva, hogy az eladó hölgy szájmaszkot és gumikesztyűt húzott a látványomra 2 euró-ért minden rendben volt.

Még egy fájdalmas szakítás várt rám ezen az estén. Hűséges társaimtól -két túra botom- búcsút kellett vennem-kézi pogyászban nem hozhatom haza őket. Letettem őket Burgos belvárosában- biztosan a legjobb helyre kerültek. Este a burgosi busszal szerencsésen bejutottam Madrid Barajas repülőterére, mielőtt lezárták Madridot. Az éjszakát ébren töltöttem-féltem, hogy elalszom a repülő indulását és Spanyolországban ragadok.  Délelőtt 10 órára Budapestre értem. Amikor földet ért a repülő, elsírtam magam. Itthon vagyok...…………..

" Azt hiszem igen dühös lehetnék azért, ami velem történt, de nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet és túl sok: a szívem felduzzad mint egy léggömb, és majd szét robban. Azután eszembe jut, hogy ellazuljak és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Azután esőként hullik rám az egész és nem érzek mást csak hálát hülye kis életem minden egyes percéért." Amerikai szépség

"Mi az út? Az áhított cél elérésének eszköze, vagy esetleg maga a cél? Úgy tetszik, hogy az utóbbi. Nem visz sehonnan sehova, így nem jutunk rajta sehonnan sehova. (...) Ha az út maga a cél, akkor egész életünket a cél közelében, hogy ne mondjam: a célban éljük le, és nem teszünk egyebet, mint hogy minden erőnket, figyelmünket, szeretetünket és tiszteletünket a lét törvényeinek fölismerésére, illetőleg a törvényekkel összhangban való cselekvésre összpontosítjuk. Éppen ezért, és nem egyébért, nem közömbös számunkra, milyen úton járunk: jón-e, rosszon-e. De melyik a jó út? A széles? A keskeny? A sima? A rögös? Az, amelyiken jól, a szó szakrális értelmében jól érezzük magunkat." Oravecz Imre

Villafranca montes de Oca-San Juan de Ortega-Atapuerca-Obaneja- Burgos

Napfelkelte, amikor még fent van a hold is-a két zarándok útra kelt. A német férfi nem tudta kinyitni az ajtó zárat, nem tudta merre tovább az út- kinyitottam neki és együtt útnak indultunk. Amikor célegyenesbe kerültünk elköszöntem tőle és irány Burgos. A mai napra a 40 km a hegymászással együtt szép kis távolság  lesz, hosszú még a nap, jöjjön aminek jönnie kell. 

 Az út szépen alakult, az útikönyv és a domborzati térképnek megfelelően, fel és le. Maga az út is több színben pompázott, a táj békés volt, se meleg-se hideg nem volt, igazi túra idő. Az elején egy kis hegynek fel, utána hosszú kilómétereken át fák és bokrok, sima hegyi szakasz a magasban.

  Útközben láttam  egy  érdekes parkot, ahol kézzel faragták ki farönkökből a szobrokat. Kedves dolog volt az egyhangú táj megszakítására  és biztos vagyok abban, hogy a többi zarándok is örömmel veszi és megpihen az egyedi padokon.

A hegyi menet közben ismét találkoztam kis településekkel.  Alkalmanként pedig csukott kapukkal. Sokszor magán területre figyelmeztető táblákkal, ki gondolta volna hogy az 1200 éve járt zarándokút egy része magánterület. Természetesen az ajtók mindenhol nyitva állnak a zarándok előtt.

San Juan de Ortega hegyéről leereszkedve Ages  kicsi településén haladtam át. Érdekesek a Camino-n ezek a kis falvak. Gyakran előfordult-annak ellenére, hogy jó volt az időjárás és nappal volt-úgy mentem keresztül a településeken, hogy nem találkoztam senkivel. Nyáron, amikor sok zarándok járja az ÚT-at bizonyára nagy élet folyik minden településen. Nekem tökéletes volt így.

A következő település felé haladva messziről hatalmas tábla jelezte, hogy itt van valami más is. Közelebb érve- amatőr  nyelvtudásommal kitaláltam, hogy a táblától nem messzire régészeti lelőhelyet találtak. Az úton kevés zarándokkal találkoztam, egy lelkes kerékpáros csapat elkerült, a nap nagy részében egyedül voltam, így zavartalanul élvezhettem a táj szépségét.

Az úton járásban az a szép, hogy a vándor nem tudja mi vár rá a következő szakaszon. Vannak úti könyvek- időnként talán jobb bele se nézni-a felfedezés szabadsága, a meglepetés ereje és hatása-még egy vetemedés-mind- mind kell az úton, úgy mint az életben. A következő szakasz kavicsos útja azonban...... Tudom én, ilyen az élet......

 A hegy tetején megpillantott kereszt, a sima táj szépsége, a kilátás elfeledtette a sziklás út nehézségeit. A zarándokok tiszteletére állított fém emlékmű-annak ellenére, hogy a szövegét csak részben értettem meg-megdobogtatta a szívemet. Nem kicsit. Hogy az emberi kapcsolatainkban mennyire van jelen a tisztelet, vitatható.  Spanyolország 2020-ban is zarándoknak tekinti a zarándokokat és hálás köszönetem ezért. Akkor még nem tudtam, hogy fél nappal később kicsit más tapasztalatra is szert teszek ezzel kapcsolatban.

Az út során két nagyon fontos dolog volt az egészségemmel kapcsolatban, amelyért "mantráztam" . Beteg ne legyek és a lábamat ne érje semmi. A sziklás úton még jobban vigyáztam minden lépésemre. A keresztnél sok pár cipőt otthagytak a zarándokok. A cipők mellett leveleket, fényképeket, apró emléktárgyakat, szalagokat és köveket. Néhány követ én is hozzá tettem a kupachoz. Hogy vissza tér e valaha a zarándok ? Biztosan van aki többször is vállalkozik az útra és olyan is akad, aki nem tér vissza. Bennem nincs bizonytalanság, hogy melyik kategóriába tartozok......

 A hegyről leereszkedés nem volt egyszerű, nagyon vitt az út, a messzi távolban-15 km- Burgos már látszódott. Egy kőfejtő, feldolgozó ipartelep mellett vitt az utam és még 2 kis településen keresztül mentem, mire Burgos elővárosába értem. Itt is megtörtént, ami otthoni túrázásaim közben is gyakran, fel akart venni egy autós. A kísértés a " könnyebb" út felé.....nézőpont kérdése. Megköszöntem és gyalog mentem tovább.

A vidéki táj csendjét és nyugalmát gyorsan felváltotta az ipartelep és a üzletházak sokasága, amint elértem Burgos határát. Az első kellemes élményt egy közeli repülőtér nyújtotta, ahonnan néhány percenként szálltak fel a repülők. Nagyon szeretek repülni. Kevés jobb dolog van az életben véleményem szerint-még tapasztalatszerzés előtt állok- mint amikor a pilóta a kifutópályán felemeli a gépet és repülünk. Érdekes ezt leírni, mert az életem egyéb területeit magam szeretem irányítani-a pilótában azonban feltétel nélkül megbízok.

Este 6 óra körül elértem a város lakórészét. Az ennivalóm elfogyott, így bementem egy szupermercado-ba némi élelemért. És akkor ott szembesültem először a vírus igazi veszélyével. A pénztáros és egy vásárló-naná, hogy nem gondolták hogy értem miről beszélnek-rám nézve, minden  arcmimikájukat és verbális kifejezésüket bevetve kifejezték, hogy a zarándokok hozzák be a vírust az országukba. Az első meglepetésem után gyorsan feleszméltem-az előfordulhat- mellette azonban sok millió eurót is idehozunk és segítünk fenntartani a spanyol gazdaság vérkeringését. Megtartottam a véleményemet magamnak. Szeretem Spanyolországot és demokrácia van.

Hosszú és fáradtságos út volt bejutni a katedrálishoz, megkerestem az egyházi szállást a katedrális mellett, ahol újabb meglepetés ért. Az ajtajára ugyanis ki volt írva, hogy zárva. Este fél nyolc volt, sötét, éhes és fáradt  voltam. Nem értettem, miért van zárva a szállás, amikor a burgosi katedrális mellett vagyok. Egy járókelő javasolta, hogy a szemben lévő étteremben próbáljak meg információt kérni. Így történt. A pincérnő elmondta, hogy nyomjam meg a szállás ajtaját és be fogok jutni. Valóban így lett. Arra való tekintettel, hogy messziről jöttem és sokat gyalogoltam aznap, befogadtak és 6 euróért megkaptam a legszuperebb szállást. A felvételkor azt is megtudtam, hogy másnap bezárják az önkormányzati zarándokszállásokat a vírus miatt, megnehezítve a zarándokok útját. Itt egy kicsit berezegett a léc és át kellett gondolni, hogyan tovább. A többi zarándokkal arról beszéltünk, hogy a csapat nagy része másnap hazautazik, addig amíg lehetősége van rá. Én pedig folyamatosan tartottam Szél Klárival-a Hospital de Orbigó-i zarándokszállásról a kapcsolatot. Este még úgy tűnt, folytathatom másnap a zarándoklatot, vannak szállások, amelyek nyitva tartanak és Hospital de Orbigó-ban van helyem, bármi történik. Elmentem ennivalót venni, kimostam a ruháimat és azzal a reménnyel tértem nyugovóra, hogy másnap folytathatom az utamat.

" A szabadság akadályokon túl található. És amint elindulsz a szabadság irányába, azonnal akadályokat találsz. És a trükk az, hogy nem kell ott megállni és nézegetni ezeket a csodálatos akadályokat, amelyek ott vannak a fejedben. " L. Ron Hubbard

Santo Domingo de la Calzada-Granon-Belorado-Villafranca Montes de Oca

Ma reggel indulás előtt készítettem néhány fényképet a zarándokszállásról. A reggeli közös ébredésben-jelen esetben mindenki egyedül és a saját ágyában-az a szép, hogy változatlanul egy cél felé haladunk. Az esti borozgatás után-már aki- kicsit kotyagos, általában a zarándokok ebben a távolságban már 10 napja úton  vannak és fáradtabbak. Én kicsit gyorsabban haladok az átlagnál-annak ellenére, hogy ez nem verseny-nekem ez a normál tempom. 

 Hangulatos a közös kávézás, a sorban állás a mosdóért, a zarándokok közössége, ahogyan minden féle nemzetiségi hovatartozás nélkül megértjük egymást függetlenül az esetleges nyelvi akadályoktól. Én minden reggel szép napot kívántam Mindenkinek és jó utat, a viszontlátás reményével. Időnként ez meg is történt. 

Útnak indultam és a mai napon igazán megtapasztaltam, hogy milyen is az, ha süt a nap a zarándokra, méghozzá jó melegen. A spanyol nap valahogy erősebb mint itthon, estére a széllel együtt meg is tette jótékony hatását, piros lettem mint a paprika. A nap során gyakran megálltam a hűvösben pihenni, a határban vizes ruhát tettem a fejemre, mert féltem hogy napszúrást kapok. Sokadik tanulság, a könnyű sapka se maradjon otthon.

A városból kiérve ismét szántóföldek mellett vitt az út, felváltva újabb városokkal, ahol szebbnél szebb épületeket találtam. Hihetetlen, hogy  a városok szűk utcácskái és kőépületei milyen hűvös menedéket tudnak nyújtani a zarándok számára.

Utam során a sok szépség mellett érdekes és praktikus dolgokat is találtam, amely már a modern kori  zarándoklat vívmánya. Minden modernség ellenére, az út szellemisége nem csorbul-egyébként pedig úgyis minden a fejben dől el-ráadásul és szerencsére nagyon sok fiatal indul útnak, hogy megtalálja önmagát és egy másfajta értékrendet, suli után-életkezdés előtt, vagy bármikor. Egy biztos, senki nem tér vissza ugyan olyan emberként az otthonába mint útnak indulás előtt.

A délelőtt sík vidéken járt úttal telt, délutánra ismét hegyes vidékre értem. Egyik város a másik után a hegyi táj szépségébe burkolva. A nap szépen sütött, én Toto Cutugno Imádok útra kelni című dalát dúdoltam, távol mindentől ami fáj és ami bánt a szabadság édes érzésével és az eredményesség tudatával folytattam az utamat.

Az úton gyakran lehet látni falra festett képeket és a zarándokok jelképét a sárga kagylót-ami jelen esetben fehér-sárga nyilakat, útjelző  oszlopokat és még mennyi mindent, ami mutatja, merre tovább az Camino-n. Emlékszem, tavaly ősszel, amikor Muxiába  az Atlanti Óceán partjához értem  és elfogyott a jel-hirtelen rádöbbentem, merre tovább- eddig könnyű volt a dolgom, csak a jelet kellett követni. Mennyivel könnyebb, ha mutatja valami vagy valaki  az utat, különösen ha az az út ki van taposva. 

 A terveim szerint másnap estére Burgosba akartam érni, előtte azonban még ott volt San Juan de Ortega hegye, amelyet megelőzött néhány emelkedés és ereszkedés, ezért a mai napot délután 5 -kor Villafranca de Oca-ban befejeztem- Másnap meg is nyugodtam, hogy milyen jó döntést hoztam.

Villafranca de Oca-ban nem találtam zarándokszállást, így "luxus" szállást foglaltam 25 euró-ért. Egy személyes szoba, francia ággyal, külön fürdőszoba, konyha, gondoltam így közel 10 nap után végig alszom egy éjszakát. Na ná hogy nem találtam a helyem. hiányoztak a "sorstársak" a zarándoklét filling. Volt ugyan a másik szobába egy német zarándok, aki a német nyelvet magas fokon művelte, a magyar, az angol és a spanyol azonban nem ment neki, így nem volt miről beszélnünk.

Ez volt a hetedik napom a Camino-n. 240 km a lábomban, fél úton Leon-ig, ahol az őszi utamat kezdtem. A túracipőm remekül bírja a kiképzést, a bal lábamon csak két aprócska vízhólyag van, ez igazán kijár minden zarándoknak. A tervezett idő-t tartom, a tervezett költségvetésből jól gazdálkodom, a hegyek között nyoma sincs a vírusnak.10 napja nem nézek tévét, az internet is csak addig érdekel, amíg hírt adok magamról az otthoniaknak. Anyut minden nap felhívom és biztosítom arról, hogy jól vagyok. Még nem döntöttem el, hogy Leontól gyalog   megyek e tovább. Hospital de Orbigó-t biztosan nem hagyom ki-önkéntes munkám helye- utána irány busszal Santiagóba, onnan gyalog Finisterrába és Muxiába. Ha várnak egy várnál, akkor oda megyek..... Van A, B, C terv-ekkor még nem tudom, hogy a D terv fog megvalósulni.

" Minden emberben megvan a képesség, hogy felépítse álmai birodalmát. Nem lenne szabad arra hallgatnunk, aki azt mondja lehetetlen. Igen is minden lehetséges."

Logrono-Navarette-Ventosa-Nájera-Azofra-Ciruena-Santo Domingo De La Calzada

Szokásomhoz híven a mai napon is korán keltem és felmentem a donatívos szállás konyhájába reggelizni. A zarándoktársak még aludtak, egyetlen koreai pár nézegette a táblagépét, csend és sötétség volt a szobában. A fiatalok aranyosak, a nap végén  ismerősként örülnek egymásnak,  életre szóló barátságok, szerelmek születnek a Camino-n. Reggeli közben sokat gondolkoztam, merre tovább, melyik úton, mi változzon az életemben és mi maradjon a régi. Otthonról elkezdtek érkezni a vírus miatti jó szándékú-egyébként zavaró információk-ekkor még nem sejtettem, hogy 3 nap múlva komolyan át kell gondolnom a hazatérés lehetőségét.

 Reggeli után felpakolva a hátizsákommal és a tegnap beszerzett élelmiszer készletemmel útnak indulta. Szerencsére sokkal rövidebb út jött ki a városból mint Pamplonában , így viszonylag hamar magam mögött hagytam a várost.

Logrono-ból egy nagyon szép parkos rész vezetett ki, ahol nagyon sok sportoló, kocogó emberrel találkoztam. A parkrész valószínűleg Logrono  " Normafája" lehetett, távolodóban a nagyvárostól egy kis átmenettel újra a békés temészetben találtam magam. És akkor a többi zarándokkal együtt észrevettem azokat a cuki kis mókusokat.

Nem bírtam betelni velük,  annyira édesek voltak. Bizonyára megszokták már a zarándokokat, mert könnyen közel lehetett csalogatni Őket egy kis csemegével, olajos magvakkal. Közel merészkedtek, megfogták a kis markukba és már szaladtak is fel a fára. Utána újra le és bátran közeledtek az emberekhez. Közel negyed óráig ott voltam Velük, egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. A természetben, vad környezetben újra és újra bizalmat adtak az embereknek a cuki kis mókusok. Sok fényképet és több videót is csináltam róluk. 

 Végül el kellett indulnom, hiszen az egész napot nem tölthettem a figyelésükkel, pár száz méterrel később érdekes látvány fogadott. Egy zarándok lepakolta a cuccait és élesre állított kamerájához próbált meg oda csalogatni egy mókust kb 20 méternyi távolságból, egy kis maggal. A mókus persze nem ment túl közel a kamerához, elszaladt, a srác pedig újra és újra nekifutott. Mondtam neki, hogy ne adja fel-bár véleményem szerint rugalmasabb lett volna, ha Ő próbál meg a mókushoz alkalmazkodni és nem a mókustól várja ezt el. Természetesen lehet hogy Ő csinálta jól és elkészítette az évszázad felvételét a megszelídített mókussal.....Ahány ház....annyi szokás.....

A hegyi menet után hamarosan egy szép tónál találtam magam. Akkor még voltak árnyékot adó fák a parkban, a nap viszont már melegen sütött, tiszta volt az ég, szépséges, esőmentes napnak ígérkezett a mai nap. Megkezdődött a levetkőzés és felöltözés véget nem érő tortúrája. Most dicsértem csak igazán az eszem, hogy ismét kicsi zsákkal indultam útnak. Igy is volt mit cipelni.

Napközben több városon keresztül haladtam.  Sok kilométer utat megtettem  Logrono-tól, ez a hatalmas vasszobor azonban messziről visszatekintve is érdekes látvány volt. Ha eddig nem is tudatosult bennem, most már biztosan, hogy Spanyolországban vagyok, a bikaviadalok országában.  

Utam  Navarra tartományból kilépve La Rioja tartomány borvidékein vezetett tovább. Szőlő tőkék és hegyek a messzi távolban mindenütt, a messzi hegyeken pedig hó. És sok-sok borgazdaság. Gondoltam is rá, hogy milyen szerencsés aki szereti a bort. Az út alatt igazi különlegességekkel gazdagodhat a borkóstolás során.

 Az út során az útjelzések folyamatosan tájékoztatnak arról, hogy mennyi is van még hátra Santiagó de Composteláig. Eleinte próbáltam hinni ezeknek a plakátoknak, végül úgy döntöttem, a St Jean Pied de Portban kapott tájékoztatónak és Gyuri barátom úti könyvének hiszek a megtett és fennmaradó távolságokat illetően.

A nap közben szépen megmutatta az erejét, így hamarosan rájöttem, hogy mégiscsak el kellett volna hozni otthonról azt az 50-es faktor számú naptejet. Mindig tanul az ember. Majd a következő utamra. A vásárolni valók listájára feltettem a naptejet és mentem tovább. Erikám-a napszemüveged aranyat ért. 

Az egyik kisvárosban letelepedtem, megebédeltem és pihentem kicsit. Alkalmanként szoba elegyedtem a helyi lakosokkal, akiknek mély hálám és tiszteletem azzal kapcsolatosan, ahogyan a zarándokokat fogadják. A Camino egyik nagy hozadéka számomra az ott tapasztalt emberség. Habár egyszer sem kellett útbaigazításon kívül segítséget kérnem, úgy gondolom, nem csalódtam volna az emberekben.

Az út során nem találkoztam magyarokkal. A mai napon viszont érdekes élményem volt. Egy kőbunker volt az út mellett, amely a nagy melegben hatalmas áldás a zarándokoknak. Én is bementem megnézni, milyen belülről és a bunker belső fala kellemes meglepetésként szolgált. A zarándokok tele írták a köveket. A kijáratnál pedig ismét ott a magyar szó - MERJ SZÉL LENNI- gondolom a Ha én szél lehetnék…. című dalunkból. Igen, itt a titok nyitja.....Bárki is írta oda- KÖSZÖNÖM.

A nap további részében szépen lebarnultam, annyira meleg volt. A lábam vitt, a szálláslista szerint Ciruennában a hegytetőn jó szállások vannak, gondoltam, másnap reggel jó lesz a hegyről leereszkedéssel kezdeni a napot. Egy spanyol srác is hasonlóan gondolhatta, mert elkerült és végül együtt értünk be Ciruennába, ahol az a kellemes meglepetés ért bennünket, hogy szállás alig-az viszont arany áron. Összebeszéltünk és gyalog utunkat megszakítva este 8-kor buszra szálltunk, hogy a kicsi település helyett  Santo Domingo De La Calzada-ban keressünk olcsó szállást magunknak. 

A Camino-n jó ha van A, B, C terv és jó ha rugalmas vagy és a D tervre is nyitott vagy. Nem lelkesedtem a buszozás-ért, igaz zarándok módjára- arra azonban nem vállalkoztam-felelősségteljes zarándok módjára, hogy sötétben a hegyek között keressem a jelet.  Igy az estét a Santo Domingo de la Calzada  egyházi szállásán töltöttem, remek hangulatban, ismerős arcokkal, akiknek nem csak én örültem, hanem teljes szívből nekem is örültek.

" Rengeteg érzelem mozgatja az ember szívét, amikor úgy dönt, hogy spirituális útra lép. A cél lehet nemes, mint amilyen a hit, a felebaráti szeretet vagy a jótékonykodás. De lehet egyszerű szeszély is, félelem a magánytól, kíváncsiság és a szerelem vágya. Mindez azonban nem is számít. Az igazi spirituális út erősebb, mint bármely ok, amely elindít minket rajta." Paulo Coelho

Los Arcos-Sansol-Viana-Logrono

Ma reggel gyorsan elhagytam Los Arcos-t és vele a kellemetlen szállás emlékét. Új napot kezdtem, ideje tovább lépni. Hozzám hasonlóan így tették ezt más zarándokok is. Előttem az úton egy szimpatikus koreai pár haladt-szívet melengető érzés volt, hogy időnként megfogták egymás kezét és úgy mentek az ÚT-on. Később Velük is gyakran keresztezték egymást az útjaim és az utolsó közös zarándokszálláson töltött éjszaka után Burgos-ban sikerült elbúcsúznunk egymástól, mielőtt mindannyian-utunkat megszakítva döntöttünk arról, hogy haza térünk.

A mai napra úti célként   Logrono-t tűztem ki, amely közel 30 km távolságot jelentett. Az eső esett, a szél fújt napközben, hol hideg, hol meleg volt, így gyakran öltöztem és vetkőztem, igazodva az időjárás körülményeihez.  Az úton járásban az a szép, hogy az ember értékrendje megváltozik. Más lesz a fontossági sorrend, kiszolgáltatottá válik az időjárásnak, mégis valahogy sokkal jobban a kezében van a sorsa irányítása.

 A Camino-n a jelzések mindenütt ott vannak-nagy városokban kicsit jobban kell figyelni, az emberek viszont szívesen adnak útbaigazítást-és ahogyan távolodunk St Jean Pied de Port-ból, egyre több cipővel, bakanccsal és egyéb- egykor fontosnak hitt az út során feleslegessé vált dologgal - találkozunk.

. Bármilyen fájdalmas, így van ez az emberi kapcsolatokkal is. Az ÚT során sok mindent új szempontból kezd el látni az ember-ezért is van az, hogy megváltozik az ember gondolkodásmódja. Megtörtént ez nálam is.  Vannak dolgok, amelyeken nem változtatok az életemben, sok minden azonban változni fog. Régi dolgok, amelyekhez foggal-körömmel ragaszkodik az ember-pedig az ideje már régen lejárt. És emberi kapcsolatok, amelyekbe folyton csak energiát fektettél, fájdalmat okoztak, eddig mégsem tudtad megszakítani őket...…..

 Utamat folytatva délután találtam egy fa átjárót, ahol kicsit megpihentem. Újra a civilizáció kellős közepén, közel Logrono-hoz. Egy német srác jót mosolygott rajtam-aranyos volt- később neki köszönhettem Logrono-ban az első donatívos szállást, amely az egyik legszuperebb élményemmé vált ezen a Camino-n.

 Én még nem jártam olyan szálláson, ahol csak adománnyal fizetünk a szállásért, mellé pedig vacsora és reggeli is jár, a közösségi élményről nem is szólva. A városba együtt érkeztünk meg, megtaláltuk a szállást, elfoglaltuk a puritán szobát , ahol a sok fiatal zarándokkal az előző szállásokhoz hasonlóan nagyon jól éreztem magam.

Tusolás után elindultam városnéző és élelem beszerző túrára, hiszen egy zarándoknak mindig előre kell gondolnia a következő napokra. Kicsit el is tévedtem, alig találtam vissza a szállásra-berezgett a léc-persze ahogy ez lenni szokott, a problémák 90%-a magától megoldódik, most is így történt.

Este 8-kor a szállás konyhájában az asztalt több mint 20 zarándok, az atya és segítője ülte körül. Jó eséllyel 2 ember ha azonos nemzetiségű volt . Remekül megfértünk egymással. Minden nemzetiségi és vallási hova tartozás nélkül. Egyedül voltam magyar és büszke arra, hogy magyar vagyok. Vacsora előtt mindenki bemutatkozott és elmondta honnan érkezett. Finom salátát, tésztát és desszertet vacsoráztunk, utána együtt elmosogattunk és megterítettünk a másnapi reggelihez. Vacsora után átmentünk együtt a templomba, ahol közös esti ima volt. És itt ért csak az igazi meglepetés. Mindenki a saját nyelvén kapta meg az esti imát és az anyanyelvünkön olvastuk fel.

Egyedülálló élmény volt. Amikor megláttam a magyar szót a papíron, alig akartam hinni a szememnek.  Egy hete úton voltam már Magyarországról, voltam Franciaországban két napig, utána Spanyolország. Beszéltem angolul, spanyolul, magyarul-azt ugye senki nem értette-és akkor egyszer csak távol a hazámtól-ott a magyar szó, sőt szavak. A többi zarándok meghallgatta magyar nyelven az esti imát-ahogyan én is meghallgattam más nyelveken és megkaptuk a zarándok útlevelünkbe a pecsétet. Természetesen az adomány dobozba beraktuk az adományt, bár úgy érzem, amit kaptunk az megfizethetetlen.

Ismét egy szép nappal és egyedülálló élményekkel gazdagodtam a Camino-n. Nem győzők elég hálásnak lenni azért, hogy ott lehettem, ahol vagyok.

" Amikor kergetünk egy álmot,annak mindig ára van. Lehet hogy a szokásainkról le kell mondanunk érte, lehet hogy más nehézségeken kell keresztülmennünk, az is lehet, hogy csalódnunk kell. De nincs az az ár, amely túl nagy volna egy olyan ember számára, aki nem élt. Mert ez az ember egy napon visszatekint és meghallja, ahogy a szíve azt mondja, " elpazaroltam az életem"  Paulo Coelho

Puente la Reina- Estella- Irache-Los Arcos

A mai napon Puente la Reinából indultam útnak, csodálatos, napos időben. Az otthoni napfelkelte és napnyugta kb 2 óra különbséget mutat Spanyolországgal szemben, így reggelente fél hét- 7 óra körül már világos volt az induláshoz, este pedig fél nyolcig-a hegyek között kicsit rövidebb ideig jól lehetett tájékozódni. Én korán kelő vagyok és annak ellenére, hogy egyetlen éjszakát sem aludtam végig a zarándokszállásokon egyben, reggelente kipihenten ébredtem és indultam útnak. Véleményem szerint, mindez azért, mert éreztem hogy ÉLEK.

A mai nap reggelén   különös szépségben volt részem. Órákig gyalogoltam szántóföldeken keresztül egy hegy mellett, amely tetején a köd vagy a felhő megpihent. Lenyűgöző volt, nem bírtam betelni a látvánnyal, nem is tudom, hogyan lehetséges ennyi szépséget alkotni.

A mai nap kezdete azonban csak egy volt a csodák közül. Baszkföld után már Navarra szőlő termő vidékein jártam, ahol a kezdődő tavasz minden jele az újjászületést mutatta. Egész nap a termőföldek mentén haladtam, számos borgazdaság mellett vitt az utam, szabadban ebédeltem és próbáltam-reménytelenül-betelni azzal a sok csodával amiben részem volt.

A nap folyamán a termőföldeket kis  települések váltották fel, megszámlálhatatlanul sok szebbnél szebb épülettel, templomokkal és a zarándokok felé megnyilvánuló végtelen tisztelettel adózó lakosokkal. Az őszi utam során is volt részem bőven a Buen Camino-ból , amely ezúttal nekem szólt. 21. század ide vagy oda, a spanyol lakosság a mai napig  nagy tisztelettel bánik a zarándokokkal.

Az időjárás tökéletes volt, a nap éppen annyira sütött, hogy jól érezze magát az úton lévő, teljes harmóniában a természettel. A településekre beérve a sok kőépület hűvössé tette a levegőt, így vigyázni kellett az öltözködéssel és gyakran kellett fel és le venni a ruhát-ez is a zarándoksors része.

Délután eljutottam egy olyan borgazdasághoz, amely előterében találtam egy kutat, amelynek egyik csapjából l bor, a másikból víz folyik. Nagyon kedves gesztus ez a zarándokok felé és biztos vagyok abban, hogy minden zarándoktársam örömmel él a lehetőséggel, amelyet a felkínált kút nyújt. Én a magam részéről éppen csak belekóstoltam a borba- ha már éppen ott jártam- mivel nem vagyok rutinos alkoholfogyasztó, nem kockáztattam meg, hogy beleálljon a lábamba és esetleg az árokparton csendes pihenővel töltsem a nap további részét.

A vasárnapra jellemző Spanyolországban a teljes szieszta. Az én tapasztalatom szerint a nagy üzletek zárva vannak, sok kicsi üzlettel együtt. Az emberek a családdal együtt templomba mennek és szabadidős tevékenységekben vesznek részt, megadva a módját a vasárnapnak. Pedig, szerintem Ők nem is ismerik az Apostol együttest és az Okosabban kéne élni című dalt.

Az út során jó néhány hegytetőn található, elhagyatott várat láttam-fehér vagy bármilyen más színű lovon közlekedő lovagot egyet se! Biztos vagyok benne, hogy csak nem keresztezték egymást az útjaink.

A mai napon megtört a jég és tökéletesnek egyáltalán nem mondható spanyol nyelvtudásommal elbeszélgettem a határban megálló autóssal. Amikor az ember idegen nyelven szólal meg, mi több beszél és ezt meg is érti más és ő is megérti amit mások mondanak, az egy egészen kivételes érzés és tapasztalat. Az út egyik fontos célja számomra, hogy az angol és spanyol nyelvtudásomat fejlesszem. Az előre nem várt, éles helyzetek erre különösen alkalmasak, én már csak tudom...….

Estére elértem Los Arcos-t, ahol az egyházi alberge zárva volt, így egy másik albergét kellett bevállalnom. Kis település lévén nem volt nagy választási lehetőségem-ahogyan az utánam érkező 3 spanyol zarándoknak sem, akikkel a következő napokban gyakran összefutottunk és teljes szívből örültünk mindig egymásnak- 12 euró-ért ott maradtam. Egy mondás szerint " Egyszer mindent ki kell próbálni az életben, kivéve a vérfertőzést és a népi táncot" ez most az a kategória volt. Igy teljes a Camino élmény.

A jó oldala a dolognak viszont az volt, hogy a kimosott ruháim a szabadtéri szárítón teljesen megszáradtak. És végre teljesen megbizonyosodtam arról, hogy jó döntés volt elhozni és 6 napja cipelni -megkockáztatva, hogy a repülőtéren elveszik a maga 100 ml- literjével  a levendula illatú aerosolos fújókámat, amelyet kimondottan az ágybogárkák ellen hoztam magammal.

" A távolság teljesen mást jelent, ha az ember gyalog vág neki a világnak. Az egy kilométer hosszú lesz, a kettő szó szerint tekintélyes, a tíz óriási, az ötven pedig már az elképzelhetetlen határát súrolja. Rájövünk, hogy a világ tágasságát csak a túrázók kis közössége ismeri. A bolygólépték a mi kis titkunk. Az élet is takarosan egyszerűvé csupaszodik. Az idő elveszíti minden jelentőségét. Ha besötétedik, az ember lefekszik, ha megint kivilágosodik, felkel, minden más csak a kettő közti átmenet. Csodálatos. "  BILL  BRYSON.

Pamplona- El Perdon-Uterga- Muruzabal-Puente la Reina

Ébredés után kávét és teát készítettem, megreggeliztem és a csomagom összepakolását követően elindultam Pamploná-ból hogy folytassam az utam. A városból nem volt egyszerű kijönni, annak ellenére, hogy végig követtem a jeleket. A katedrális nagyon szép, készítettem róla néhány fényképet és a kivezető út mellett látott csodás dolgokról is készült néhány fotó. Az időjárás megváltozott. Reggel kicsit szemerkélt az eső, utána viszont egy kis napsütésben is volt részem az esőmentes idő mellett.

A Gyuritól kapott útikönyvet esténként és néha napközben is olvasgattam, így tudtam, hogy a terv és az útvonal szerint ma érek el El Peron hegyére, ahol különleges élményben és egy  vas szoborcsoportban lesz részem. Hogy ezt honnan tudom előre? Akit kicsit is érdekel a Camino francés útja, annak alapműként erősen ajánlott Emilió Estevez The way  A vándorút című filmje. A magam részéről nem tudom hányszor láttam és ezután hányszor fogom még megnézni. A filmet a Camino útvonalán forgatták. Végig járni a forgatás helyszíneit, maga egy unikum  hol van még ehhez a saját magam által megélt dolgok élménye.

A kabát közben lekerült rólam és felkerült a hátizsák tetejére, hogy plussz teherként cipeljem, hiszen a zarándokút lényege többek között pontosan az, hogy a felesleges terheitől fizikailag és lelkileg hogyan tud az ember megszabadulni. Hamarosan megláttam az imádott szél erőműveimet, amelyekkel egyszerűen nem tudok betelni. Ahogy közelít az ember hozzájuk, úgy lesz egyre hatalmasabb, a hangja egyre erőteljesebb, arról az érzésről nem is szólva, amelyet az út során számtalanszor éreztem, kicsi az ember...….

A hegyen felküzdve magam, egyszer csak megláttam messziről a vas szoborcsoport körvonalait. Nagyot dobbant a szívem. Eldöntöttem, hogy délre felérek a szoborhoz. Igy is lett. A kilátás és a szélforgók közelsége- Ahol a szél és a nap összeér-megállásra készteti a zarándokot. Egy másik zarándokkal együtt kicsit elbeszélgettünk, rácsodálkoztunk a természet szépségeire és elkészítettük egymásnak a szokásos fényképeket.

Utána Buen Camino és útnak indultam- hamarosan kiderült, hogy rossz irányba. Ugyanis annyira lenyűgőztek a szélturbinák, hogy elfelejtettem a jelet nézni, csak a szélforgókat figyeltem, meghajolva a nagyságuk és az erejük előtt, követtem a hangjukat. Pár száz méter után észrevettem a tévedésem, visszamentem és folytattam az utam, amely a hegyről való leereszkedést jelentette. Eszembe is jutott Gyuri barátom, aki búcsúzáskor a repülőtéren mondta, hogy a Camino első szakaszán sok a kavics és Ő ezt nem szerette.

A mai kalandos nap délutánján Puente la Reina-ban szálltam meg. Igy a harmadik napon- közel 100 km hegynek fel-völgynek le után éreztem egy kis izomlázat és fáradtságot, amelyet ki kellett pihenni. A pihenés mellett kimostam a ruháimat, vacsorát készítettem magamnak.  A szálláson átnéztem a következő napok úticéljait.

Napközben megéreztem a flow érzését gyalogolás közben. A flow a teljes boldogság és elmélyülés érzése, kizárva a külvilágot, rátalál az ember az útra. Teljes mértékben a zsigereimben éreztem, hogy milyen nagy dolog ami történik velem és mennyire magam mögött hagyom ami fáj, bánt és amire nincs ráhatásom. A fizikai megterhelés hatására megindultak bennem a lelki folyamatok, amelyek a következő napokban elvezetnek néhány döntés meghozatalához. 

" A hegyi út (.....) olyan mint a kutya vacsorája. Egyszer rossz, máskor rosszabb és ha esik az eső, pár napra el is tűnik, mint az öregek vénája,de épp ez a jó benne, hogy nem könnyű kimenni a hegyre." Bödöcs Tibor

Roncesvalles-Puerto de erro-Zubiri-Larrasoana-Arre- Pamplona

Hú a mai nap minden várakozásomat felülmúlta!!!

Reggel időben keltem és összepakoltam a dolgaimat. Minden megszáradt-akkor még nem tudtam, hogy korai az öröm- mert a tegnapi nap időjárása csak bemelegítés volt a mai nap megpróbáltatásaihoz. Kávé , tea, egy kis reggeli, meleg tea a termoszba és indulás előtt egy kis kitekintés az időjárásra. Az aktuális időjárás, szakadó hóesés, így az összecsomagolt esőkabát ismét felkerült és indulás.

Roncesvalles-ből elindulva hatalmas táblával találkoztam, Santiago de Compostela 790 km- kell ennél nagyobb motiváció-lesz ami lesz, indulni kell megint. A táblánál megkértem egy srácot, hogy készítsen róla fényképet. Cuki volt, megcsinálta a képet, utána megmutatta, hogyan kell szelfit csinálni-én is tudtam!

A száraz ruha nem sokáig volt száraz, az új Columbia túracipőmről hamarosan bebizonyosodott, hogy remekül tartja a vizet, így egész nap vizes cipőben jártam az utat. A lábam fázott és tutira biztos voltam abban-annak ellenére hogy egyfolytában azt mondogattam magamban, nem leszek beteg-hogy nem úszom meg betegség nélkül.

Az útra egyébként vitamincsomaggal indultam el, vas+c vitamin, kalcium, magnézium, multivitamin pezsgőtabletta. Az  őszi utam során is nagyon bevált ez a kombináció, így most is ezzel készültem.

A reggeli indulás után csak mentem és mentem az úton-a jelek után nem volt nehéz, a hóvihar húzós volt-otthon úgyse volt hó a télen-én meg régóta ki akartam próbálni a téli túrát. Ismét a gondold meg mit kívánsz mert teljesül és a minden a fejben dől el elve megvalósult.  A reggeli hóesést délutánra felváltotta az eső. Egy óra magasságában a hóesésből kiérve megebédeltem egy Camino  betontömbnél és elhatároztam, hogy estére mindenképpen Pamploná-ban szállok meg.

A délután küzdve az esővel a vizes cipőben több volt mint megpróbáltatás, azt  azonban egy pillanatra se felejtettem el, hogy Szent Jakab Útját járom és semmi sincs hiába. A hegyi szakaszról kiérve hatalmas falfestmény hírdette, hogy immáron Baszkföldön járok. Egy kicsi időre az esőkabát is lekerült rólam.

Útban Pamplona felé Arre városában-3 km kb. Pamplonától- találtam egy Dia üzletet, ahol vettem ennivalót-bevált szokásom szerint több napra- mert inkább cipelem, ennivaló nélkül azonban nem maradhatok sehol.  Beszereztem az isteni Neslé táblás csokikat is, amelyeket a Camino-n lelkiismeretfurdalás nélkül és korlátlanul fogyaszthatok.

Pamplonába este fél hétre értem be, átázva, viharverten a Jezus y Mária albergét keresve a katedrális mellett a városközpontban. Egyre fejlődő spanyol tudásommal remekül tudtam útbaigazítást kérni és végül megtaláltam a szuper szálláshelyet. Az információs pultnál a hölgy rám nézett-ágról szakadt formám látványa ledöbbentette, láttam a szemében-én is csak annyit tudtam mondani neki, ezúttal magyarul- hogy tudom, Jézus Mária.....- Mindenesetre 9 euróért remek szállás kaptam, jól felszerelt konyhával, ahol vacsorára főztem magamnak.

Az első hely volt zarándok útjaim során, ahol a cipőknek a polc tetején külön szárító fűtőtest volt. A szálláson sokan voltunk, mint egy nagy család-a Camino pontosan erről szól, mindegy ki vagy és honnan származol egy csapat vagyunk- egy a célunk.

  A konyhában 3 radiátoron szárítottam a ruháimat, közben naplót írtam a kalandjaimról. A mai napon 44 km-t gyalogoltam, tovább folytatom a határaim feszegetését és egyre büszkébb vagyok magamra, mert bátran állom az élet és az út próbatételeit.

" Ha autóval vagy helikopterrel jutunk fel egy hegycsúcsra, ahelyett, hogy a saját lábunkkal másznánk fel, annak nincs értéke, hiszen hiába állunk a szikla csúcsán, felületes lesz az élményünk, mert az oda vezető út fájdalommentes volt." Erling Kagge

St Jean Pied de Port-Arneguy-Valcarlos-Roncesvalles

Ma reggel felébredtem azzal a tudattal, hogy útnak indulok a Camino-n  Hihetetlen érzés volt. Felkeltem, összepakoltam a cuccaimat és kivonultam a közös konyhába megreggelizni. A többi zarándok hozzám hasonlóan izgatottan és útra készen nézegette az útvonal térképet, reggelizett, beszélgetett egymással.

A reggelink hagyományos francia reggeli volt, az elmaradhatatlan bagettel pirítós és sima bagett formájában. Vaj, lekvár, kávé és tea. Reggeli után elköszönés egymástól és a szállásadótól- Buen Camino- Jó Utat! Elindulás után megkértem a boltost, ahol tegnap vettem a túrabotokat, hogy készítsen rólam St Jean Pied de Port hangulatos kis utcáján néhány induló képet és elindultam az úton. Természetesen a Pilgrim office irodában ajánlott kevésbé veszélyes utat választottam Valcarlos felé. Naná hogy csábított a kihívás a Napoleon út felé, okos döntésekre viszont szükség volt most is, ahogyan az őszi utam során is. Otthon is megígértem, hogy vigyázni fogok magamra, így maradt a "könnyebb " út.....

Az út első szakasza kövesúton vezetett, az időjárás kedvező volt, kicsit fújt a szél, az eső azonban nem esett. Az emelkedés fokozatos volt az úton, a kilátás csodálatos, szebb napot az indulásra március elején el se lehetett volna képzelni.Folyamatosan fényképeztem a telefonommal a tájat, mert nem bírtam betelni a látványával. 

Az út és az időjárás hamarosan megváltozott. Az eső elkezdett esni, az út felfelé emelkedni. A Pireneusok megmászása a könnyebb úton se volt semmi. Az útikönyv szerint az első napi szakasz a túra legnehezebb szakasza. Az útvonal mentén gyakran keskeny hegyi ösvényeken haladtam, amely nem fokozta a biztonságérzetemet.

Több zarándokkal találkoztam a nap folyamán, mindannyian küzdöttünk a hegyi szakasz nehézségeivel, egymás jelenléte biztonsággal töltött el bennünket. A magas hegyi szakasz előtt csodálatos vízzuhataggal találkoztam. Félelmetes volt szembesülni azzal, micsoda erő van a víz folyásában, ember nem állítja meg a hegyről lefolyó iszonyatos erővel zuhogó víztömeget.

Hosszú, fárasztó és időnként meredek út után megérkeztem az Ibaneta 1055 m magasságába, amelyre St Jean Pied de Port-ból 200 m magasságból másztam fel. Az Ibaneta tetejére érkeznek meg a másik szakaszon haladó zarándokok is a Napoleon útról. A hegy tetején nagy örömömre találtam havat-akkor még nem tudtam, hogy másnap bőven lesz benne részem-és a hóveszélyre figyelmeztető táblából se volt hiány. 

Az Ibanetáról ereszkedtem le Roncesvallesba, ahol az egyházi szálláson már ismerős arcokkal találkoztam. A zarándokok egy részével az előző éjjelt együtt töltöttem St Pied de Port-ban, néhány zarándokkal pedig a nap során haladtunk együtt az úton. Az ennivalóm nagy része elfogyott és nagyon eláztam a nap során. Az otthonról hozott teafűveket kiterítve szárítottam a ruháimmal együtt. Az asztaltársaságom koreai fiatalokból állt, akikkel jól elbeszélgettünk. A szállás tele volt, a kora márciusi időjárás ellenére sok zarándok kezdte meg az útját a mai napon a Camino-n. Fáradtan de elégedetten aludtam el. Minden nehézség ellenére Spanyolországban vagyok, Szent Jakab Útját járom és a Camino legnehezebb szakaszán túl vagyok. Buen Camino!