" A szabadság akadályokon túl található. És amint elindulsz a szabadság irányába, azonnal akadályokat találsz. És a trükk az, hogy nem kell ott megállni és nézegetni ezeket a csodálatos akadályokat, amelyek ott vannak a fejedben. " L. Ron Hubbard
Santo Domingo de la Calzada-Granon-Belorado-Villafranca Montes de Oca
Ma reggel indulás előtt készítettem néhány fényképet a zarándokszállásról. A reggeli közös ébredésben-jelen esetben mindenki egyedül és a saját ágyában-az a szép, hogy változatlanul egy cél felé haladunk. Az esti borozgatás után-már aki- kicsit kotyagos, általában a zarándokok ebben a távolságban már 10 napja úton vannak és fáradtabbak. Én kicsit gyorsabban haladok az átlagnál-annak ellenére, hogy ez nem verseny-nekem ez a normál tempom.
Hangulatos a közös kávézás, a sorban állás a mosdóért, a zarándokok közössége, ahogyan minden féle nemzetiségi hovatartozás nélkül megértjük egymást függetlenül az esetleges nyelvi akadályoktól. Én minden reggel szép napot kívántam Mindenkinek és jó utat, a viszontlátás reményével. Időnként ez meg is történt.
Útnak indultam és a mai napon igazán megtapasztaltam, hogy milyen is az, ha süt a nap a zarándokra, méghozzá jó melegen. A spanyol nap valahogy erősebb mint itthon, estére a széllel együtt meg is tette jótékony hatását, piros lettem mint a paprika. A nap során gyakran megálltam a hűvösben pihenni, a határban vizes ruhát tettem a fejemre, mert féltem hogy napszúrást kapok. Sokadik tanulság, a könnyű sapka se maradjon otthon.
A városból kiérve ismét szántóföldek mellett vitt az út, felváltva újabb városokkal, ahol szebbnél szebb épületeket találtam. Hihetetlen, hogy a városok szűk utcácskái és kőépületei milyen hűvös menedéket tudnak nyújtani a zarándok számára.
Utam során a sok szépség mellett érdekes és praktikus dolgokat is találtam, amely már a modern kori zarándoklat vívmánya. Minden modernség ellenére, az út szellemisége nem csorbul-egyébként pedig úgyis minden a fejben dől el-ráadásul és szerencsére nagyon sok fiatal indul útnak, hogy megtalálja önmagát és egy másfajta értékrendet, suli után-életkezdés előtt, vagy bármikor. Egy biztos, senki nem tér vissza ugyan olyan emberként az otthonába mint útnak indulás előtt.
A délelőtt sík vidéken járt úttal telt, délutánra ismét hegyes vidékre értem. Egyik város a másik után a hegyi táj szépségébe burkolva. A nap szépen sütött, én Toto Cutugno Imádok útra kelni című dalát dúdoltam, távol mindentől ami fáj és ami bánt a szabadság édes érzésével és az eredményesség tudatával folytattam az utamat.
Az úton gyakran lehet látni falra festett képeket és a zarándokok jelképét a sárga kagylót-ami jelen esetben fehér-sárga nyilakat, útjelző oszlopokat és még mennyi mindent, ami mutatja, merre tovább az Camino-n. Emlékszem, tavaly ősszel, amikor Muxiába az Atlanti Óceán partjához értem és elfogyott a jel-hirtelen rádöbbentem, merre tovább- eddig könnyű volt a dolgom, csak a jelet kellett követni. Mennyivel könnyebb, ha mutatja valami vagy valaki az utat, különösen ha az az út ki van taposva.
A terveim szerint másnap estére Burgosba akartam érni, előtte azonban még ott volt San Juan de Ortega hegye, amelyet megelőzött néhány emelkedés és ereszkedés, ezért a mai napot délután 5 -kor Villafranca de Oca-ban befejeztem- Másnap meg is nyugodtam, hogy milyen jó döntést hoztam.
Villafranca de Oca-ban nem találtam zarándokszállást, így "luxus" szállást foglaltam 25 euró-ért. Egy személyes szoba, francia ággyal, külön fürdőszoba, konyha, gondoltam így közel 10 nap után végig alszom egy éjszakát. Na ná hogy nem találtam a helyem. hiányoztak a "sorstársak" a zarándoklét filling. Volt ugyan a másik szobába egy német zarándok, aki a német nyelvet magas fokon művelte, a magyar, az angol és a spanyol azonban nem ment neki, így nem volt miről beszélnünk.
Ez volt a hetedik napom a Camino-n. 240 km a lábomban, fél úton Leon-ig, ahol az őszi utamat kezdtem. A túracipőm remekül bírja a kiképzést, a bal lábamon csak két aprócska vízhólyag van, ez igazán kijár minden zarándoknak. A tervezett idő-t tartom, a tervezett költségvetésből jól gazdálkodom, a hegyek között nyoma sincs a vírusnak.10 napja nem nézek tévét, az internet is csak addig érdekel, amíg hírt adok magamról az otthoniaknak. Anyut minden nap felhívom és biztosítom arról, hogy jól vagyok. Még nem döntöttem el, hogy Leontól gyalog megyek e tovább. Hospital de Orbigó-t biztosan nem hagyom ki-önkéntes munkám helye- utána irány busszal Santiagóba, onnan gyalog Finisterrába és Muxiába. Ha várnak egy várnál, akkor oda megyek..... Van A, B, C terv-ekkor még nem tudom, hogy a D terv fog megvalósulni.
