" Minden emberben megvan a képesség, hogy felépítse álmai birodalmát. Nem lenne szabad arra hallgatnunk, aki azt mondja lehetetlen. Igen is minden lehetséges."

Logrono-Navarette-Ventosa-Nájera-Azofra-Ciruena-Santo Domingo De La Calzada

Szokásomhoz híven a mai napon is korán keltem és felmentem a donatívos szállás konyhájába reggelizni. A zarándoktársak még aludtak, egyetlen koreai pár nézegette a táblagépét, csend és sötétség volt a szobában. A fiatalok aranyosak, a nap végén  ismerősként örülnek egymásnak,  életre szóló barátságok, szerelmek születnek a Camino-n. Reggeli közben sokat gondolkoztam, merre tovább, melyik úton, mi változzon az életemben és mi maradjon a régi. Otthonról elkezdtek érkezni a vírus miatti jó szándékú-egyébként zavaró információk-ekkor még nem sejtettem, hogy 3 nap múlva komolyan át kell gondolnom a hazatérés lehetőségét.

 Reggeli után felpakolva a hátizsákommal és a tegnap beszerzett élelmiszer készletemmel útnak indulta. Szerencsére sokkal rövidebb út jött ki a városból mint Pamplonában , így viszonylag hamar magam mögött hagytam a várost.

Logrono-ból egy nagyon szép parkos rész vezetett ki, ahol nagyon sok sportoló, kocogó emberrel találkoztam. A parkrész valószínűleg Logrono  " Normafája" lehetett, távolodóban a nagyvárostól egy kis átmenettel újra a békés temészetben találtam magam. És akkor a többi zarándokkal együtt észrevettem azokat a cuki kis mókusokat.

Nem bírtam betelni velük,  annyira édesek voltak. Bizonyára megszokták már a zarándokokat, mert könnyen közel lehetett csalogatni Őket egy kis csemegével, olajos magvakkal. Közel merészkedtek, megfogták a kis markukba és már szaladtak is fel a fára. Utána újra le és bátran közeledtek az emberekhez. Közel negyed óráig ott voltam Velük, egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal. A természetben, vad környezetben újra és újra bizalmat adtak az embereknek a cuki kis mókusok. Sok fényképet és több videót is csináltam róluk. 

 Végül el kellett indulnom, hiszen az egész napot nem tölthettem a figyelésükkel, pár száz méterrel később érdekes látvány fogadott. Egy zarándok lepakolta a cuccait és élesre állított kamerájához próbált meg oda csalogatni egy mókust kb 20 méternyi távolságból, egy kis maggal. A mókus persze nem ment túl közel a kamerához, elszaladt, a srác pedig újra és újra nekifutott. Mondtam neki, hogy ne adja fel-bár véleményem szerint rugalmasabb lett volna, ha Ő próbál meg a mókushoz alkalmazkodni és nem a mókustól várja ezt el. Természetesen lehet hogy Ő csinálta jól és elkészítette az évszázad felvételét a megszelídített mókussal.....Ahány ház....annyi szokás.....

A hegyi menet után hamarosan egy szép tónál találtam magam. Akkor még voltak árnyékot adó fák a parkban, a nap viszont már melegen sütött, tiszta volt az ég, szépséges, esőmentes napnak ígérkezett a mai nap. Megkezdődött a levetkőzés és felöltözés véget nem érő tortúrája. Most dicsértem csak igazán az eszem, hogy ismét kicsi zsákkal indultam útnak. Igy is volt mit cipelni.

Napközben több városon keresztül haladtam.  Sok kilométer utat megtettem  Logrono-tól, ez a hatalmas vasszobor azonban messziről visszatekintve is érdekes látvány volt. Ha eddig nem is tudatosult bennem, most már biztosan, hogy Spanyolországban vagyok, a bikaviadalok országában.  

Utam  Navarra tartományból kilépve La Rioja tartomány borvidékein vezetett tovább. Szőlő tőkék és hegyek a messzi távolban mindenütt, a messzi hegyeken pedig hó. És sok-sok borgazdaság. Gondoltam is rá, hogy milyen szerencsés aki szereti a bort. Az út alatt igazi különlegességekkel gazdagodhat a borkóstolás során.

 Az út során az útjelzések folyamatosan tájékoztatnak arról, hogy mennyi is van még hátra Santiagó de Composteláig. Eleinte próbáltam hinni ezeknek a plakátoknak, végül úgy döntöttem, a St Jean Pied de Portban kapott tájékoztatónak és Gyuri barátom úti könyvének hiszek a megtett és fennmaradó távolságokat illetően.

A nap közben szépen megmutatta az erejét, így hamarosan rájöttem, hogy mégiscsak el kellett volna hozni otthonról azt az 50-es faktor számú naptejet. Mindig tanul az ember. Majd a következő utamra. A vásárolni valók listájára feltettem a naptejet és mentem tovább. Erikám-a napszemüveged aranyat ért. 

Az egyik kisvárosban letelepedtem, megebédeltem és pihentem kicsit. Alkalmanként szoba elegyedtem a helyi lakosokkal, akiknek mély hálám és tiszteletem azzal kapcsolatosan, ahogyan a zarándokokat fogadják. A Camino egyik nagy hozadéka számomra az ott tapasztalt emberség. Habár egyszer sem kellett útbaigazításon kívül segítséget kérnem, úgy gondolom, nem csalódtam volna az emberekben.

Az út során nem találkoztam magyarokkal. A mai napon viszont érdekes élményem volt. Egy kőbunker volt az út mellett, amely a nagy melegben hatalmas áldás a zarándokoknak. Én is bementem megnézni, milyen belülről és a bunker belső fala kellemes meglepetésként szolgált. A zarándokok tele írták a köveket. A kijáratnál pedig ismét ott a magyar szó - MERJ SZÉL LENNI- gondolom a Ha én szél lehetnék…. című dalunkból. Igen, itt a titok nyitja.....Bárki is írta oda- KÖSZÖNÖM.

A nap további részében szépen lebarnultam, annyira meleg volt. A lábam vitt, a szálláslista szerint Ciruennában a hegytetőn jó szállások vannak, gondoltam, másnap reggel jó lesz a hegyről leereszkedéssel kezdeni a napot. Egy spanyol srác is hasonlóan gondolhatta, mert elkerült és végül együtt értünk be Ciruennába, ahol az a kellemes meglepetés ért bennünket, hogy szállás alig-az viszont arany áron. Összebeszéltünk és gyalog utunkat megszakítva este 8-kor buszra szálltunk, hogy a kicsi település helyett  Santo Domingo De La Calzada-ban keressünk olcsó szállást magunknak. 

A Camino-n jó ha van A, B, C terv és jó ha rugalmas vagy és a D tervre is nyitott vagy. Nem lelkesedtem a buszozás-ért, igaz zarándok módjára- arra azonban nem vállalkoztam-felelősségteljes zarándok módjára, hogy sötétben a hegyek között keressem a jelet.  Igy az estét a Santo Domingo de la Calzada  egyházi szállásán töltöttem, remek hangulatban, ismerős arcokkal, akiknek nem csak én örültem, hanem teljes szívből nekem is örültek.